Óvatosan lapoztam a könyvet ami a napokban eléggé felkeltette az érdeklődésem. Persze nem volt meg Klausnak, de látta, hogy szeretném, ezért megvette nekem, ajándékba. Már csak azért is közel áll a szívemhez, mert tőle kaptam. Attól az embertől, aki új esélyt adott nekem és aki szerelmet nyújt felém. Egyszerűen nem tudom leplezni az iránta érzett dolgokat, hiszen ő a mindenem, a létezésem értelme. Ezt neki nem fogom elmondani, mivel neki ez túl nyálas lenne, de nem baj. Majd egyszer talán lesz alkalmam neki kiönteni a szívem teljesen, talán egy levélben, nem tudom. De most minden figyelmem leköti ez a könyv, és persze az, hogy közben szerelmem karjai ölelnek, miközben a kanapén összebújunk. Egy átlagos nap, és én ezt pont így szeretem. Neki sincs dolga a városban, nem kell vérontást rendeznie, és van időnk egymásra, mivel Elijah és Hayley sincs most itt. Örülök, hogy kettesben tudjuk tölteni a délutánt, mivel másra nagyon nem vágyom. Egy kis idő után viszont becsuktam azt amit olvastam és Klaus felé fordítottam a fejem.
– Nem unatkozol? – mosolyodtam el és kérdeztem tőle gyengéd és kedves hangon. Amikor vele vagyok képtelen vagyok nem mosolyogni, a lelkemet boldogság tölti el, nem tehetek ellene semmit. Friss ez a szerelem nekem, és úgy érzem az idő sem fog ezen enyhíteni. Ami kell nekem, az kell nekem, Klaus iránt érzett vágyam és szerelmem pedig nem fog enyhülni. Felültem, majd leraktam az asztalra a könyvet, hogy ne legyen útba majd visszafeküdtem Klaushoz, teljesen hozzásimulva, így éreztem magam biztonságban. – Én unatkozom.. – simítottam az arcán végig és mutatóujjammal emeltem meg állát és csókoltam bele nyakába. A bőre annyira elbódító, élveztem minden pillanatát amikor érinthettem, csókolhattam. Annyira finom, annyira gyengéd velem, hogy az valami hihetetlen. Úgy döntöttem ez a tökéletes alkalom arra, hogy elmondjam amit régóta szeretnék kimondani.
– Klaus.. – töröltem le a mosolyt az arcomról, és nagyot sóhajtottam, mintha valami rossz hírem lenne, pedig épp azt tervezem, hogy elmondjam mennyit jelent nekem. – Mondanom kell valamit. – hunytam le pár pillanatra a szemeim, és nagyon féltem a reakciójától. Tudom, hogy szeret, de nekem még nem volt alkalmam a "Szeretlek"-nél jobban elmondani neki, hogy mit gondolod, mit érzek. – Szeretlek, és jobban, mint te azt valaha gondolnád. Régen Elijahra esett a választásom, de hibát követtem el. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani, és nem fog örökké kergetni téged ez a tudat. Tudom mit gondolsz magadról.. azt, hogy szerinted mekkora fattyú vagy, de ez nem, egyszerűen nem igaz. Arra szeretnék kilyukadni, hogy nekem te jelented a világot, te vagy akire tényleg számíthatok. Akivel el tudom képzelni életem hátralévő részét, azt a pár évet amit még élek az emberéletemből. – ömlenek belőlem a szavak, mivel a szívemből beszélek. Tényleg így gondolom, egy szavam sem hazugság. – Te el tudod képzelni az életed ezen töredékét velem? – néztem a szemeibe és reméltem, hogy igen a válasza. Persze legbelül sejtem, hogy ez lesz, mivel ezer évet várt rám. Ezer évig képes volt szeretni szüntelenül, és ezért örökké hálás leszek neki. – Tudom-tudom. Nagyon csöpögős, de régóta el szerettem volna neked mondani, hogy mit érzek. Remélem tudod mennyit jelentesz nekem. – mosolyodtam el újra és lehunyt szemekkel közelítettem meg ajkait sajátommal, majd egy érzéki, gyengéd csókot nyomtam rá. Szerettem csókjait, annyira megnyugtató tudni, hogy csak az enyém. Az enyém is lesz ameddig a halál el nem választ tőle.

▼550▼  ▼bubblegum bitch▼  ▼i love you▼